Beszámoló - Dobó Katica Nyugdíjas Szervezet Eger 2009-es évéről.
Tisztelt Közgyűlés!
Egy nap híján egy éve vagyok az Önök megtisztelő bizalmából a Dobó Katica Ny. Szervezet elnöke, és e tisztemből eredően kísérlem meg az eltelt időszak történéseit összefoglalni.
Közhasznú szervezetként tevékenykedünk, és célunk a nyugdíjas tagjaink speciális emberi és állampolgári jogainak érvényre juttatása, érdekeik képviselete. Ez a korosztály mai társadalmunkban egyre növekvő létszámmal van jelen, köszönhetően a javuló egészségügyi ellátásnak, ezért jelentősen kitolódnak az életkori határok.
Ez a jelenség és az egyéb társadalmi változások fokozatosan igénylik a nyugdíjasokkal való törődést.
Természetes azonban, hogy nem várhatjuk karba tett kézzel azt, hogy csal mások oldják meg mindazokat, amit felvet az élet és a hétköznapok kisebb-nagyobb problémáit. Ezért szükséges, hogy önkéntes alapon, szervezetten, közös erővel tegyük az életünket elviselhetőbbé, szebbé.
Ez egyben azt is jelenti, hogy különböző szervezetek összefogással egyesíthetik a nyugdíjas társadalomban meglévő óriási tapasztalatot, ami potenciális erőt jelent. Növeli az összefogás erejét, hogy ez a mozgalom demokratikusan, alulról felfelé építkezik, melyet megyei szinten a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége fog össze, míg országos szinten a Nyugdíjasok Országos Szövetsége kovácsol egybe.
Mi civil szervezetek vagyunk. Igyekszünk magunkat távol tartani a politikától, melyet törvény és Alapszabályunk is elvár tőlünk. Természetes azonban, hogy érdekel bennünket a várospolitika, a szociálpolitika, a kisebbségi ügyek, de utalhatnék a természet- és környezetvédelemre, a fiatalokkal való törődésre, és nem utolsó sorban a fogyasztóvédelemre, mint fontos érdekvédelmi tevékenységre.
Tisztelt Közgyűlés!
Szervezetünk jelenlegi létszáma 250-300 fő körül mozog, hisz állandóan jönnek a fiatal nyugdíjasok, de ugyanakkor vannak, akik egészségügyi okok miatt már nem tudnak munkánkban részt venni.
2009-ben a taglétszámunk 18 fővel növekedett, így a fizető és egyben szavazati joggal rendelkező taglétszámunk 226 fő.
Foglalkozásainkat előre elfogadott program szerint tartjuk – a nyári szünet kivételével -minden hétfő 15 órától.
A beszámolási időszakban37 klubfoglalkozást tartottunk, átlagosan 120 fő körüli részvevővel.
Az elnökségi ülések időpontja minden hónap első hétfője. Ezeket is rendszeresen megtartottuk, ahol az Alapszabály által biztosított jogkörben születtek a döntések. Az ülésekről emlékeztető készül és a döntésekről a tagságot tájékoztatjuk.
Minden hét csütörtök délelőtt 2006-óta nyugdíjasok tornája működik dr Gallovits László nyugdíjas főiskolai docens vezetésével. A foglalkozások célja az időskorúak fizikai állapotának szinten tartása. A foglalkozásokon általában 15-20 fő vesz részt. A tornákon a jó hangulatot zene és a foglalkozások végén az örömmel végzett játék biztosítja. Kívánatos lenne, hogy saját egészségünk védelmében többen is bekapcsolódjunk.
Szervezetünk életében színt és pezsgést biztosít a Hagyományőrző Népdalkör, melynek vezetője az örök fiatal és fáradhatatlan Somfai Tiborné,mindenki Elvirája. Dalos pacsirtáink minden hétfő délután próbálnak és a város, ill. a megye határain is túlnyúló ismertséget és elismerést vívtak ki maguknak. Részletesebb szakmai munkájukról és eredményeikről Elvira fog
bennünket tájékoztatni.
A hétfői klubfoglalkozások témáit úgy válogattuk össze, hogy az segítse az Alapszabályban rögzített tevékenységek végrehajtását.
Ezek közül az egyik legfontosabb a tagjaink egészségének megőrzése, a különböző betegségek megelőzése.
E- témakörben az alábbi előadásokra került sor:
februárban Időskorúak és az influenza.
Ea. Kistérségi tisztifőorvos
márciusban Időskorúak hallásproblémái.
E. szakértő
júniusban Időskorúak egészségvédelme
Ea. Kórházi ov. főorvos
októberben Gyógynövények sz egészség szolgálatában
ea. Szakértő
2
októberben Az élelmiszerbiztonság fontossága.
ea. Eger Food Tudásközpont Igazgatója
novemberben Mozgásszervi problémák idős korban.
Ea. Kórházi ov. főorvos
novemberben Amit a daganatos betegségekről tudni kell.
Ea. Kórházi főorvos
Másik fontos téma tagjaink felvilágosítása jogaik érvényesítése érdekében.
Ilyen előadások az alábbiak voltak:
januárban Jogi Segítségnyújtó Szolgálat tájékoztatója
márciusban Törődés az időskorúakkal.
Ea. Családsegítő igazgatóhelyettese
márciusban Tájékoztató a nyugdíjügyekről.
Ea. Nyugdíjbiztosító vezetője
Szervezetünk 1992-ben bekövetkezett alapítása óta felvállalja a kultúra terjesztését, a hagyományőrzést, irodalmi és történelmi emlékeink ápolását.
Februárban műsoros esten felelevenítettük a farsangi népszokásokat
februárban megemlékeztünk Bél Mátyás életéről és munkásságáról
májusban Kazinczy emléknapot tartottunk és másnap kirándultunk Széphalomba és Vizsolyba.
Májusban megemlékeztünk Radnóti Miklós életével munkásságával és tragédiájával
júniusban dr Papp Kálmán nyugdíjas orvosbarátunk egy helyi színész közreműködésével mutatta be saját verseskötetét
júniusban egy helyi ugyancsak nyugdíjas fotóművész Időszeletek címmel mutatta be eddigi munkásságát
októberben egy egri nyugalmazott főiskolai tanár vetített képes előadást tartott Kínáról
Megemlékeztünk történelmi évfordulókról és társadalmi ünnepeinkről.
Februárban történész segítségével megemlékeztünk a Kápolnai Csatáról
márciusban a Nőnapon a város polgármester köszöntötte nőtagjainkat
egy-egy szál virág kíséretében
Egyházi személyiség méltatta nagy katolikus ünnepünket a Húsvétot és a Karácsonyt
Műsorral és virággal köszöntöttük az Édesanyákat
Az Idősek Világnapján szintén a Polgármester Úr köszöntött bennünket.
Az Európai Uniós választás előtt előadást hallgattunk meg majd részt vettünk a NYOSZ által Egerben szervezett választási kampány lebonyolításában.
3
Egy színes vetítéssel egybekötött előadás keretében emlékeztünk meg
a Föld Napjáról és megismertük A Bükki Természetvédelmi Tájon
fészkelő madarakkal.
Októberben érdekfeszítő előadást hallottunk a 800 éves Magyar-Horvát
kapcsolatokról, közös történelmünkről.
Külön szeretnék szólni az egri civil szervezetek nagy rendezvénysorozatáról
EGER ÜNNEPÉRŐL.
Szeptemberben három napon át több mint 50-féle rendezvénnyel mutatkoztak be a város civil szervezetei.
Meghívottként jelen voltak és felléptek határon túli magyar nyugdíjas
testvéreink is.
A Dobó Katica Nyugdíjas Szervezetnek többéves kapcsolata van a
Sepsiszentgyörgyi Nyugdíjas Szervezettel.
Szeptemberben pályázati pénzből 3 napon át láttuk vendégül 25 tagú kórusukat. A kórus szeptember 12-én az EGER ÜNNEPE keretében a Dobó téren lépett fel és régi magyar népdalokkal fergeteges sikert arattak.
Ezt követően szervezetünk Hagyományőrző Népdalkörével közös énekléssel
hódították meg a népes közönséget.
A látogatás során ünnepélyes keretek között hosszú távú megállapodás
írtunk alá a Kovászna Megyei Nyugdíjas Szövetséggel.
Célunk, hogy közös uniós pályázat segítségével bővítsük és tartalmasabbá tegyük a magyar-magyar kapcsolatot. Induló projektként azt tervezzük, hogy
2010 tavaszán Nyugdíjasok és Unokák
közös tábort szervezünk Sepsiszentgyörgyön. Ennek keretében foglalkozni kívánunk közös történelmi múltunkkal, irodalmi és kulturális kötödésekkel.
EGER ÜNNEPE alkalmából pogácsasütő versenyt hirdettünk.
22 fő sütött közel 20 féle pogácsát melyet a közönség tesztelt olyan
megelégedéssel, hogy alig fél óra alatt kiürültek a kosárkák.
Szervezetünk gondoskodik arról is hogy tagjaink kirándulásokon ismerjék
meg hazánk szép tájait. Ebben az évben eljutottunk Széphalomra,Hollókőre,
Kecskemétre,Ipolytarnócra, de látogatást tettünk a Parlamentben is ahol
bepillanthattunk a plenáris ülés munkájába is.
Erdei vasúttal ellátogattunk a felsőtárkányi Stimec házhoz ahol előadást halhattunk a táj élővilágáról. Délelőtt folyamán NAGYIK ÉS UNOKÁK-ból
álló csapatok játékos sportvetélkedőjétől volt hangos a völgy.
Kellően kifáradva jól esett az erdészek által készített ízletes vadpörkölt,melyet
az utolsó szemig sikerült elfogyasztani.
4
Természetesen nem maradhat ki életünkből a szórakozás sem.
Érdekes módon a farsangi összejövetelen és egyéb táncos rendezvényeket,
különösképpen az Ó ÉV búcsúztató bálon nyoma sincs a reumás panaszoknak.
Ilyenkor legalább arra a néhány órácskára elfeledkezünk hétköznapi bajainkról
gondjainkról.
Befejezésül szólnom kell a jól működő kapcsolatainkról.
Az Egri Megyei Jogú Város vezetőivel rendszeres kapcsolatban állunk.
Habis László polgármester úr ebben az évben több rendezvényünkön is részt
vett. Ott volt a Nőnapon, más alkalommal ismertette velünk a legfontosabb
városi terveket és a már befejezett fejlesztéseket.
Jelen volt az IDŐSEK VILÁDNAPJA alkalmából megtartott rendezvényünkön, ahol hangsúlyozta,hogy a városnak, a társadalomnak szüksége van a nyugdíjasok munkájára,tapasztalataira.
A Kovászna Megyei Nyugdíjas Szervezettel kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásánál jelen volt a város civil referense is.
Élő a kapcsolatunk az Egri TV-el és az Agria Tv-el is akik több alkalommal
is jelen voltak és tudósítottak rendezvényeinkről.
A Heves Megyei Hírlap rendszeresen megjelenteti a hétfői foglalkozások témáit. Ezen kívül előadást is tartottak számunkra ahol megismerhettük a z
újság készítés rejtelmeit, a szerkesztőség felépítését,illetve az újságírás egyéb kulisszatitkait.
Szervezetünk három taggal képviselteti magát a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségében, ahol sokat segítünk a rendezvények lebonyolításában,
ezen kívül Népdalkörünk is sokat szerepel a megyei rendezvényeken.
Az Európai Uniós választási kampány egyik Roos Showját A NYOSZ Egerben
rendezte ahol szintén szervezetünk tagjai segítették a sikeres lebonyolítást
Szervezetünk képviselői 1998 óta aktívan tevékenykednek a civil fogyasztóvédelmi munkában.
Működik Szervezetünk keretében 2002 óta fogyasztóvédelmi klub.
Rendelkezünk egyedül Heves Megyében Internet kapcsolattal: www.dobokatica.hu és külön fogyasztóvédelmi honlappal www.dobokatica.hu/fogyasztovedelem, E-mail: dobokatica@freemail.hu,
5
Tisztelt Közgyűlés!
Milyen feladatok várnak ránk ebben az új esztendőben?
2010 a választások éve lesz, melynek során tavasszal parlamenti, ősszel önkormányzati választásokra kerül sor.
Célunk, hogy szervezetünk tagjait olyan információkkal lássuk el annak érdekében, hogy lelkiismeretük szerin adhassák le voksaikat.
Minden az egri választókerületben jelölt országgyűlés képviselő jelöltnek felkínáljuk, hogy 10-15 percben ismertethesse a várost érintő programját.
Az önkormányzati választások során arra fogjuk erőinket összpontosítani,hogy
a civileket ezen belül a nyugdíjas érdekképviseleteket jobban vonják be a helyi
közfeladatok ellátásába. El kell érni, hogy a döntések előkészítése során, lehetőleg intézményesített formában elmondhassuk véleményeinket.
A jelenleg működő Civil Kerekasztalnak legyen működő javaslattevő, véleményező jogköre.
Az információ szabadságról szóló törvény szellem és betűje is arra kötelezi a döntéshozókat, hogy egy-egy jogszabálytervezetet széles körben véleményezni lehessen. Sajnos manapság ezt az elvet felülírja a frakciófegyelem, ami jelentősen korlátozza a képviselő döntési szabadságát.
Ebben az évben meg kell célozni a takarékosabb gazdálkodást, mert a kormányváltás miatt valószínű, hogy a pályázati lehetőségek eltolódnak a második félévre.
Változatlanul törekszünk arra, hogy tagjaink a már megszokott információkhoz hozzájussanak, és azt érezhessék, hogy egy összetartó nagy családhoz tartoznak.
Remélem továbbra is szívesen és örömmel jönnek a hétfői klubfoglalkozásokra és egyéb rendezvényekre.
Köszönöm mindenkinek a segítő hozzáállást,az elnökség tagjainak a kimagasló szervezőmunkát
Ezúttal is kívánok mindenkinek sikeres új esztendőt, magunknak és családtagjainknak jó egészséget
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Kérem mondják el véleményüket, javaslataikat,és természetesen kritikai észrevételeiket is, mert úgy vélem ezzel tovább javíthatjuk munkánkat.
Eger, 2010 január 18.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


