Módosult a fogyasztóvédelmi törvény!

2012. január 1-jétől módosult az Fgytv. A jogszabály definiálja a fogyasztói csoport fogalmát („A szervezők – díjazás ellenében történő – közreműködésével a csoport tagjai pénzének összegyűjtésén alapuló minden olyan csoport, amelynek célja, hogy minden tagja az általa előre meghatározott dolog tulajdonjogát a tagok befizetéseiből, előre meghatározott időtartamon belül – véletlenszerű vagy többletfeltételek vállalásától függő kiválasztás útján – a csoport segítségével megszerezze.”), illetve 2014. január 1-jéig megtiltja új fogyasztói csoport létrehozását. Várhatóan szabályozni fogják a jövőben a már működő csoportokat is.

Telefonkönyv Magyarország Kft.
Bejelentéssel éltünk a Telefonkönyv Magyarország Kft. (1027 Budapest, Horváth u. 12-14.) vállalkozással szemben a Gazdasági Versenyhivatalnál üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása miatt.
Az OFE kapott egy több mint 30.000,-Ft feletti összegről szóló számlának látszó dokumentumot. A dokumentum első - jól látható és olvasható - oldala bár nem tartalmazt a számla megnevezést, de a felépítése, valamint a 'Befizetési határidő', 'Fizetendő összeg', 'Fizetési mód' rovatok, valamint az 'Előfizető' és 'Ügyfélszám' megnevezések használata azt a benyomást keltette, hogy egy már megrendelt szolgáltatásról (a 2012-es Telefonkönyvben való megjelenésről) van szó. Bár a lap alján szerepel egy a "Fizetés önkéntes. Olvassa el a hátoldalon az ajánlat általános szerződési feltételei" kitétel, ez a felhívás azonban a dokumentum többi részéhez képest kevésbé hangsúlyos (apró betű, illetve logók és vonalkód alatt elhelyezve), így könnyen elkerüli az olvasó figyelmét.
A hátoldalon található Általános üzleti feltételekben már szerepel, hogy "A dokumentum üzleti ajánlat egy szolgáltatásnyújtásról szóló atipikus szerződés megkötésére. A Szolgáltatás iránt érdeklődő címzett vagy harmadik személy a szerződéskötési ajánlatot elfogadhatja az ajánlat szerinti, első háromhavi szolgáltatás díjának befizetésével, illetve a Társaság ajánlatát el is utasíthatja. A jelen ajánlat alapján a fizetés önkéntes. A Társaság és az Ügyfél közötti Szerződés az előterjesztett ajánlat elfogadásával, a befizetés ténye révén jön létre a jelen Általános üzleti feltételekben meghatározott feltételekkel."
A levél hátoldala azonban nem megfelelő fényviszonyok között szinte láthatatlan. A hátoldalon lévő szöveg elmosódott, a túl kicsi, ezüstszürke betűk visszatükröződnek, átüt az első oldal, mindez megnehezíti az olvasást. Álláspontunk szerint a levél küldője mindezekkel tudatosan olyan körülményeket teremtett, hogy megnehezítse az ajánlat megítélését.
Mind telefonon, mind írásban érkezett az egyesülethez panasz, amelyek alátámasztották véleményünket, ezért bejelentéssel éltünk a GVH-nál. Tekintettel arra, hogy a vállalkozás ajánlatát nem fogyasztóknak szánta, így üzleti döntések tisztességtelen befolyásolása miatt éltünk panasszal.
www.aboltom.com
Korábban bejelentéssel éltünk a fogyasztóvédelmi hatóságnál a www.aboltom.com webáruházzal szemben, mivel a honlapról hiányoztak a legalapvetőbb, jogszabályban előírt fogyasztói információk is. Budapest Főváros Kormányhivatalának Fogyasztóvédelmi Felügyelősége arról tájékoztatta az egyesületet, hogy nem indítanak eljárást, mivel nem tudták megállapítani a honlap üzemeltetőjét.
Termékbemutatós szerződések
Kérem a kollégákat, hogy próbáljanak szerezni termékbemutatós cégek általános szerződési feltételeit tartalmazó dokumentumokat. A Vero-Medical, Vero-Medikoma, Mesterceremónia, Mediwhite, Life Management cégek szerződéseit már korábban áttekintettük és a legtöbb esetben hatósági bejelentéssel éltünk. Az OFE a minisztériumi pályázat keretében három közérdekű keresetet fog indítani, amelyből úgy gondoltuk, hogy az egyik termékbemutatós cég legyen, mivel továbbra is sok a panasz ezen a területen.

1011/2012. (I. 23.) Korm. határozat
Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladatterv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedésekről
A Kormány a fogyasztóvédelem továbbfejlesztését kiemelten fontos kérdésnek tartva elfogadta Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikáját, valamint az annak megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladattervet, és annak végrehajtására elrendeli a következőeket:
1. A fogyasztóvédelem állami intézményrendszerének fejlesztése
1.1. A hatósági jogalkalmazás tekintetében, a jogkövető magatartást preventív és alternatív eszközökkel is elő kell mozdítani. A vállalkozásokra vonatkozó fogyasztóbarát embléma feltételrendszerének kidolgozása és bevezetése.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2012. december 31.
1.2. A vállalkozások jogkövető magatartásának ösztönzése érdekében a pozitív lista rendszerének továbbfejlesztése.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2012. június 30.
1.3. Kiszámítható és átlátható jogalkalmazás, arányos és következetes szankcionálási gyakorlat bevezetése a fogyasztóvédelmi hatóság eljárásai során.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: folyamatos
1.4. Kiemelt célkitűzés a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme, amelyet korszerű, EU konform piacfelügyeleti rendszerben, az állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer fenntartásával és fejlesztésével kell biztosítani. Meg kell vizsgálni a termékek egységes piacfelügyeleti szabályozására vonatkozó törvény megalkotásának a szükségességét.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2012. június 30.
1.5. A nem élelmiszer fogyasztási cikkeket ellenőrző fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti hatóságok hatásköreinek átvilágítása, a hatósági ellenőrzések átfedéseinek megszüntetése, költséghatékony rendszer kidolgozása.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
nemzeti erőforrás miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
Határidő: 2012. december 31.
1.6. A tudatos fogyasztóvá válás elősegítése a gyermekkorúak, a tanköteles korúak körében kiemelt feladat. Ennek érdekében szükséges a fogyasztóvédelmi ismeretek oktatása gyakorlati tapasztalatainak megvizsgálása.
Felelős: nemzeti erőforrás miniszter
nemzetgazdasági miniszter
vidékfejlesztési miniszter
Határidő: 2012. december 31.
1.7. A 18. életévüket be nem töltött személyek védelmét szolgáló jogszabályoknak való megfelelés fokozott ellenőrzése, a vállalkozások jogkövető magatartásának az ösztönzése. Az időskorúak és fogyatékossággal élők fokozott védelmét szolgáló jogszabályok érvényesülésének a vizsgálata, továbbá az e célkitűzés érdekében szükséges jogszabályok kidolgozása.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: folyamatos
1.8. Fogyasztóvédelmi előírások bevezetése, a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörének biztosítása a közszolgáltatások azon területei (víziközmű szolgáltatás, hulladékkezelési közszolgáltatás) körében, ahol nincsenek kellően kidolgozott fogyasztóvédelmi előírások.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
vidékfejlesztési miniszter
Határidő: 2012. december 31.
1.9. Célzott kampányokkal erősíteni kell a fogyasztók bizalmát az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: folyamatos
1.10. A tényleges és hatékony fogyasztói érdekérvényesítéshez a közérdekű keresetek alapvető szabályainak a módosítása szükséges.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2012. június 30.
2. A békéltető testületek szerepének erősítése
2.1. A békéltető testületek feladatainak az áttekintése, a békéltető testületek tanácsadási tevékenysége jogszabályi alapjainak a megvizsgálása.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2012. június 30.
2.2. Meg kell teremteni a lehetőséget a békéltető testületi eljárásban együtt nem működő vállalkozásokkal szembeni szigorú hatósági fellépéshez.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
közigazgatási és igazságügyi miniszter
Határidő: 2012. december 31.
2.3. Az együtt nem működő vállalkozásokról vezetett országosan egységes és nyilvános lista ismertségének növelése.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: folyamatos
2.4. A békéltető testületek ismertségének növelése, ennek érdekében célzott kampányok lefolytatása.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: folyamatos
3. A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetek
3.1. Az állami támogatási rendszerek hatékony felhasználásához a fogyasztóvédelem területére vonatkozó pályázati rendszer átdolgozása, figyelembe véve a szakmaiság és az önkéntesség elvét. A pályázati támogatásoknak a tényleges tevékenységet ellátó, a fogyasztókat szolgáló, fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetekhez kell eljutniuk.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
közigazgatási és igazságügyi miniszter
Határidő: folyamatos
3.2. A megfelelő szakmaisággal és akkreditációval rendelkező fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetek szerepének növelése a fiatalok oktatásában és képzésében.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
nemzeti erőforrás miniszter
közigazgatási és igazságügyi miniszter
Határidő: folyamatos
3.3. A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetek közreműködésével célzott kampányok indítása, amelyek elemei mind az átlagfogyasztók, mind a veszélyeztetett és kiszolgáltatott fogyasztói rétegek számára hozzáférhetőek.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: folyamatos
3.4. A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó civil szervezetek közreműködésével az Interneten elérhető online fogyasztóvédelmi magazinok indítása, a fogyasztók széles körének tájékoztatására.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2012. december 31.
4.1
5. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Válasz

  • A web és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • Allowed HTML tags: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket automatikusan felismeri a rendszer.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
Ez a kérdés segít eldönteni számunkra, hogy a weblapot valódi ember tölti ki és nem csak spammelő robot.
Kérjük adja meg a szöveget, pontosan ahogy a képen látható (kis-nagybetű számít)

A honlap létrehozását, működését a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatja (FV-II-07).

Belépés

Fogyasztóvédelmi információs Irodák Heves megyében

Eger, Civil Szolgáltató Központ
3300 Eger, Bajcsy-Zs. út 9.
hétfőtől-csütörtökig: 9-12 óráig
keddtől-szerdáig: 13-16 óráig
Telefon: 06-36-517-295.
Email: nyesz-eger@freemail.hu

Gyöngyös, Polgármesteri Hivatal
3200 Gyöngyös, Fő tér 13.
Szerdán, Csütörtökön 9-12 óráig
Telefon: 06-37-510-300, 476 mellék

Hatvan, Grassalkovich Művelődési Ház
3000 Hatvan, Kossuth tér 24.
Hétfőn, Szerdán 9-12 óráig
Telefon: 06-37-342-383.

Pétervására, Polgármesteri Hivatal
3250 Pétervására,
Szabadság tér 1.
Szerdán 9-12 óráig
Telefon: 06-36-568-036.

Füzesabony, Nyugdíjas Klub
3390 Füzesabony,
Hunyadi J. út
Hétfőn 8-12 óráig

Heves, Polgármesteri Hivatal
3360 Heves, Erzsébet tér 2.
Hétfőn 8-12 óráig
Telefon: 06-36-546-100.

Békéltető Testület címe
/Heves megyében/
Heves Megyei Békéltető Testület
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3300 Eger Faiskola út 15.