Módosult a fogyasztóvédelmi törvény!
admin, sze, 02/01/2012 - 10:382012. január 1-jétől módosult az Fgytv. A jogszabály definiálja a fogyasztói csoport fogalmát („A szervezők – díjazás ellenében történő – közreműködésével a csoport tagjai pénzének összegyűjtésén alapuló minden olyan csoport, amelynek célja, hogy minden tagja az általa előre meghatározott dolog tulajdonjogát a tagok befizetéseiből, előre meghatározott időtartamon belül – véletlenszerű vagy többletfeltételek vállalásától függő kiválasztás útján – a csoport segítségével megszerezze.”), illetve 2014. január 1-jéig megtiltja új fogyasztói csoport létrehozását. Várhatóan szabályozni fogják a jövőben a már működő csoportokat is.
Piacfelügyelet, a fiatalok védelme, fogyasztóbarát embléma: megjelent a Kormány középtávú fogyasztóvédelmi politikája
admin, sze, 02/01/2012 - 10:33A Kormány a fogyasztóvédelem továbbfejlesztését kiemelten fontos kérdésnek tartva elfogadta Magyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikáját, valamint az annak megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladattervet. Az állami fogyasztóvédelem területén kiemelt prioritást kapott a piacfelügyeleti tevékenység, a tizennyolc év alattiak fokozott védelme, ugyanakkor teret enged az alternatív és preventív ösztönző eszközöknek, célul tűzve ki egyebek mellett a fogyasztóbarát embléma bevezetését.
Csalódások a termékbemutatók után
admin, cs, 01/19/2012 - 15:51Edénykészlet 300 ezerért, víztisztító 200 ezer forintért - csak néhány a termékbemutatók ajánlatai közül. Az esetek háromnegyedénél megtévesztő a "vissza nem térő" ajánlat - derült ki a fogyasztóvédelmi hatóság legutóbbi ellenőrzéséből. A nemrég zárult vizsgálat megállapította: leggyakrabban megtévesztik a vevőket. De sokszor olyan termékről állítják, hogy alkalmas betegségek gyógyítására, aminek egyébként semmilyen gyógyhatása nincs. Havonta többször is érkeznek szórólapok a lakossághoz. Mindegyiken olcsó, belföldi kirándulásokat ajánlanak, van, hogy mindössze 1300 forintért. Emellé még ingyen ajándékokat is ígérnek a cégek - az ilyen kirándulások kötelező része egy termékbemutató.
A Magyar Közlöny 2011/166. számában megjelent a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény
admin, cs, 01/19/2012 - 15:48Az Országgyűlés a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatos alapvető jogok és kötelezettségek meghatározása, a nemzeti víziközmű-vagyon védelme, a víziközmű-szolgáltatási ágazatokban a fenntartható fejlődés, az ivóvízkincs kíméletét szolgáló célok teljesülése, a fogyasztóvédelem széles körű érvényesülését szolgáló víziközmű-szolgáltatási feltételek biztosítása, valamint a mindezek megvalósítását biztosító, az objektív, átlátható és egyenlő bánásmód követelményének megfelelő szabályozás kialakítása érdekében – összhangban az Európai Unió e tárgykörökben érvényesülő követelményeivel – alkotta meg a törvényt.
A turisztikai szolgáltatók által nyújtott megtévesztő tájékoztatások fogyasztói bejelentéseken alapuló ellenőrzésének tapasztala
admin, p, 01/06/2012 - 15:25A pihenésre, aktív kikapcsolódásra és megújulásra szolgáló szabadidő eltöltésének kedvelt módját jelenti az utazás, illetőleg ehhez kapcsolódóan különféle turisztikai szolgáltatások igénybevétele. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) 2. § 8. pontja értelmében kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenység az idegenvezetői tevékenység, a lovas szolgáltató tevékenység, a szálláshely-szolgáltatási tevékenység, a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység, valamint az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenység.
Heves megyében is bemutatkozott a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár!
admin, h, 12/05/2011 - 12:022011. november 22-én került sor a Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének szervezésében a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár helyi bemutatása céljából tartott sajtótájékoztatóra. A rendezvényen részt vett Pintér István a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója is, aki bemutatta a Nemzeti Fogyasztói Termékkosár működését, a www.termékkosár.hu honlap jellemzőit.
Fogyasztóvédelmi ellenőrzések – a biztonságos karácsonyért
admin, sze, 11/16/2011 - 09:19A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és megyei kormányhivatalok a mai napon kezdik meg ünnepek előtti ellenőrzéseiket a kereskedelemben, amelynek célja a biztonságos karácsonyi vásárlások feltételeinek biztosítása.
A hatóság laboratóriumban vizsgálja többek között a karácsonyi fényfüzérek biztonságosságát, és az üzletekben és a piacokon is végez ellenőrzéseket a veszélyes termékek kiszűrésére. Az óvatosság nem árt: a budapesti felügyelőség már október végén a Kőbányai út 25. szám alatti piacon (a GANZ telepen) tartott ellenőrzés során négy féle fényfüzérből vet mintát, valamint ugyanezen ellenőrzött egységnél 381 db (3 féle) letiltott, áramütés-, illetve tűzveszélyes fényfüzért foglalt le.
Belügyminisztériumi közlemény!
admin, p, 10/28/2011 - 10:46Valamennyi mobiltelefon felhasználó figyelmébe!
Ön üzenetet kap a telefonjára, melyben arra kérik, hívja vissza a 06 07 74 52 41-es számot.
Kérjük, semmi esetre se hívja fel a megadott számot, ellenkező esetben ugyanis telefonszámlája rendkívüli mértékben meg fog emelkedni!
A Szervezett Bűnözés Ellenes Központi Hivatal által kiadott jelen közleményt kérjük a lehető legszélesebb körben terjeszteni!
Bővül a Kormányablakokban intézhető ügyek köre!
admin, k, 10/25/2011 - 12:022011. október közepétől az állam szolgáltató jellegének erősítése érdekében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium célul tűzte ki a Kormányablakokban intézhető ügyek körének bővítését, amelynek értelmében október közepétől több mint 60 ügyen járhatnak el az állampolgárok. Az ügykör bővítést követően fogyasztóvédelmi panaszokkal és közérdekű bejelentésekkel is fel lehet keresni a Kormányablakot. A panaszokkal, bejelentések felvételével kapcsolatban 2011. október 3-án a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársa előadást tartott a megyei integrált ügyfélszolgálati munkatársak részére.
A Pénzügyi Tanácsadó Iroda Heves megyei tapasztalatai
admin, cs, 09/01/2011 - 15:34A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kezdeményezéseként, pályázat keretében, április eleje óta nyolc megyeszékhelyen üzemelnek pénzügyi tanácsadó irodák a fogyasztók számára. Elsődleges cél, hogy az irodák egyfajta szolgáltató közigazgatásként működjenek a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére, valamint a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos tudatos döntéshozatal elősegítésére. A Heves Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén működő pénzügyi tanácsadó iroda tapasztalatai szerint a leggyakrabban előforduló panaszok a fogyasztói csoportokkal, devizahitelekkel kapcsolatban merülnek fel.
